Mit csinálhat az ember egy szép esős, hideg téli délután, amikor otthon mindent megtett amit ilyenkor szokás, azaz megszámolta a pénzt, kettyintett egyet, aztán még mielőtt még egyre ráhangolnák, gyorsan pórázon fogja a kutyuskát és elindul sétálni.

Egy ilyen délután sétálgattam és a kirakatokat nézegettem, azaz nézegettem volna, ha lett volna mit, ugyanis a hajdani üzletsor valahogy így nézett ki: lehúzott redőny, bank, gyógyszertár, bank, bank, gyógyszertár, bank, gyógyszertár és ismét lehúzott redőnyök sora. Ezeket bámulva, hirtelen bokán rúgott egy fájdalmas felismerés, éspedig az, hogy életpályám párhuzamosan fut a jól jövedelmező pályák mellett és ezért kell én kutyát sétáltassak, ahelyett hogy más sétáltatná helyettem.

Azért, hogy fájdalmam szüntessem, azonnali hatállyal eldöntöttem, pályatévesztett leszek és átváltok egy nem stresszes és nem igazán túlzott felelősséggel járó, de hasznos pályára. Hát bankár lenni sosem volt az álmom, a sok rizikó faktor, az ember feje fölött lebegő csődveszély, stressz, hát ezt nem nekem találták ki, gyógyszerész nem lehetek, mert oda tudtommal nagy kémia tudás szükséges, nekem meg ezt csak tanították és sosem maradt meg semmi belőle.

Ezért olyan mesterségre esett a választásom, amelyiket mindkét jó jövedelmező üzletág felhasznál és kedvemre való, így lettem volna orvos. Hazafelé menet már a cégérem felirata is megvolt és valahogy így hangzott: Dr. „ÉN” kül- és belgyógyász, idegesítő agysebész, pszichológus a szerelmi intrikák, elő és utójátékok professzora, bármely létező vagy nem létező betegség alternatív gyógyítója.

Gondolom ezzel magába foglaltam az orvosi szakma minden ágát, mert nem akartam csak egy vonalon szaladgálni, hisz a rengeteg reklámból tanulva már majdnem minden betegségnek ismerem a gyógyítását gyógyszerrel, így csak az alternatív megoldást kell megtaláljam és állomásba futott ember vagyok.

Az alternatív gyógymódokra azonban kell vigyázni, hisz számos olyan esetről hallottam amelyekben híres orvosokból ex orvosok lettek, mert megpróbáltak kilépni a gyógyszeripar karmaiból, azaz inkább lebeszélték az embereket a sok drága gyógyszer szedéséről, olcsóbb és hatékonyabb gyógymódokat alkalmazva. Ez a hozzáállás nemigen tetszik a gyógyszergyártóknak, mert féltik a jól menő üzletáguk jövőjét, ugyanis a gyógyszeripar jelenleg az egyik legjobban menő üzletek egyike és ha minden jól megy, azaz tovább szaporodunk, meg betegedünk, szerintem az első helyre fog felkapaszkodni.

Ehhez azonban szüksége van orvosokra, akik a receptet írják, tulajdonképpen így kihasználva őket saját javára, csak ezt kevesen veszik észre. Ezért nem tetszenek a nem gyógyszeres kezeléssel próbálkozók és mindent megtesz a jelzett ipar, hogy mellékvágányra terelje őket.

Mivel én is félek, nehogy mellékvágányra tereljenek a fővágányról, még mielőtt ráálltam volna, ezért olyan kezeléseket kell kitaláljak, amelyek mindenkinek hasznosak. Leírok néhány gyógymódot, igaz még nincsenek szabadalmazva, ezért ha valaki kipróbálja és nem tapasztal javulást ne reklamáljon, mert úgysincs kinek.

Kezdeném talán a fájdalomra ajánlott kezelésekkel, mivel ebből van a legtöbb, hisz annyi -féle fájdalmunk van, hogy fel se lehet sorolni, ezért meg se próbálom. Sok fajtája létezik, de itt én csak a fizikai, lelki és képzeletbeli fájdalmakra összpontosítanék és ajánlanék néhány megoldást.

Ott van pl. a fejfájás, ami kezd népbetegséggé válni, hisz alig lehet olyan embert találni, akinek valamiért ne fájna a feje. Az, hogy kinek hol fáj, a „figyelmet elterelő” kezelésnél teljesen lényegtelen, ezzel a módszerrel az ember megpróbálja elköltöztetni a fájdalmat tudatosan egy kevésbé lényegesebb testrészébe, nem engedve meg a neki a szabad járást.( vonatkoztatás itt a közmondásra: „Jár mint a zsidóban a fájdalom”). Kiválasztja tehát, mondjuk a kisujját, erre ráüt a hús potyolóval, de csak akkorát mint egy szopóborjúból vágott flekkenszeletre és garantáltan felejti a fejfájást. Innen a fájdalom kiűzése már egyszerűbb, addig rázzuk míg egyszer csak kiugrik, ezért érdemes a test periferikus részeibe irányítani, mert innen hamarabb megmenekülünk tőle.

Használhatjuk a helyi érzéstelenítő módszert, ez azon a közmondáson alapszik, amelyik azt tanácsolja, hogy: „kutyát szőrével” és nagyon egyszerű, mert csak annyiból áll, hogy egy jól kiégetett téglát törünk szét, homlokkal vagy a fejünk búbjával, ez attól függ hol lüktet a fájdalmunk. Sose próbálkozzunk a fej más részével törni, mert olyan mellékhatások jelentkeznek, mint szédülés, hányinger sőt ájulás is bekövetkezhet! Ennek a módszernek az előnye, hogy sokszori használat után Kung Fu mesterré válhat az ember, ez meg nagy előny mai erőszakos világunkban.

Ha mindez nem használna, akkor felőlem akárki szedhet aszpirint, nurofent, sharidont sőt prosztamol unot is, de inkább ajánlanám a káposztalevél borogatást, mert ezt utólag megfőzve nagyszerű fogyókúrás ételt rögtönözhet bárki belőle szükségtelenné téve a kapszula használatát. Aki többet akar megtudni a tesi betegségek alternatív gyógymódjairól, annak levélben kell érdeklődnie és én közben letéve a hippokratészi esküt, teljesen díjmentesen válaszolok, ami nagy dolog a pénzéhes jelenben.

A lelki betegségek gyógyítása sokkal komplexebb és egyénre szabott, ezért itt nem részletezem. Ha valaki ilyesmiben szenved, bizalommal forduljon felém és ha nem fordul el miután elemeztem lelke összetevő elemeinek százalékát, a tűz és víz esetenként tüzes víz keveredési arányát, akkor személyeskedő kezelésben részesülhet, ha akar. Egy példát azért adnék, már csak a reklámom kedvéért is, például a szerelmi bánatra legjobb megoldás a lélek kiöntés, olcsóbb ha papírra öntjük, mondjuk szomorú szerelmes vers formájában és drágább, ha egy hirtelenszőke, útszéli pacsirtának, vagy izompacsirtának mellét öntözzük vele.

Utoljára hagytam a képzelt fájdalmakat, mivel ezek különleges kezelést igényelnek, a gyógyszeres kezelés legtöbb esetben mit sem ér, hacsak nem magasabb rendű gyógyszereket alkalmazunk hosszú távon, gondolok itt kokain, marihuána, morfium, stb., de alkoholos beöntések is megteszik, ám ezeket nem ajánlom a káros mellékhatások miatt. Ezen fájdalmak megszüntetése hosszú és fáradságos munkát igényel hagyományos módszerekkel, hisz nehéz megszüntetni egy nem létező valamit. Itt az egyetlen hatásos módszer a kibeszexelés, a beképzelt fájdalmat kibeszéljük magunkból két órán keresztül, utána a szünetben szexuális zsibbasztás, megint beszéd és ismét szex. Az időintervallumokat lassacskán megpróbáljuk felcserélni, és amikor eljut a képzelt fájdalmas, hogy két óráig szexel és egy percig beszél, akkor én gyógyultnak nyilvánítom. Aki nem hiszi nyugodtan kipróbálhatja, a mellékhatásokról nem kell megkérdezni senkit!

Mindezen alternatív kezelések jelenleg teljesen díjmentesek, de csúszópénzt elfogadok, sőt melegen ajánlom mindenkinek a csúsztatást, hisz a hippokratészi eskü erről nem tesz említést és nem ellenzi, no meg én is kell fizessem a kutyuskám sétáltatását valamiből!

Barátok és szeretők

CONIUNCTIO EA, QUAE UTILITATIS CAUSA SUSPECTA EST, VERA AMICICIA ESSE NON POTEST.

Nem lehet igazi barátság az a kapcsolat, amelynek haszon volt az indítéka.

Nagyon elferdült napjainkban ennek a két szónak az értelme, ezért úgy érzem nem ártana tisztázni, hogy tulajdonképpen kit lehet barátnak nevezni és kit szeretőnek.

Nagyon lealacsonyították mindkét fogalmat, és annyira hétköznapivá tették őket, hogy az valósággal fáj annak, aki tudja, hogy mi az a barát, vagy ki egy igazi szerető.

Például találkozik az ember egy ismerősével, aki valakivel sétál, ezt bemutatják neki, hogy íme ez egy barát, akit mint kiderül két hete ismer. Egy baráti kapcsolat kialakulásához évekre van szükség, nem napokra vagy hetekre és ez így igaz, mert két hét múlva ugyanaz az ismerős már más „ baráttal” sétál, az előbbi ugyanis már ellenség lett, ugyanis nem tudtak megegyezni, hogy a WC papírt milyen pozícióba kell a görgőre felhelyezni. Nagyon kellene vigyázni, hogy kit becéz az ember a barátjának és ne alacsonyítsuk le ezt a szót és töröljük a nemes érzések listájáról ezt a szép emberi érzést, ami meg kellene különböztessen az állatoktól, épp úgy mint a szeretet vagy szerelem.

Egy békésen legelésző juhnyájnak a tagjait is barátoknak nevezhetjük, hisz oly egyetértésben élnek, addig, amíg jön a farkas, ekkor már csak mindegyik a maga irháját menti, de hát ők állatok és csak ösztöneik vannak.

Egy ismerősi kapcsolatot csak bizonyos próbatételek után lehet barátinak nyilvánítani, ennek vannak fokozatai, melynek felsőbb fokozata a baráti és legfelsőbb a szerelmi kapcsolat mely magába kell foglalja az összes alatta levőt.

Régebb egy kicsit egyszerűbbnek tűnt a helyzet, mert nem volt annyi érdekeltség, közelebb álltak egymáshoz az emberek és könnyebb volt baráti kapcsolatot teremteni. Igaz, akkor is akinek pénze volt több baráttal dicsekedett, persze addig amíg a pénz elfogyott, mert ekkor a sok barátból legfeljebb egy maradt meg, de legtöbbször egy se. Az igaz barátot ki lehetett próbálni ugyebár egy csatában, mert nem hagyott magunkra, ha szorongatott az ellenség, hajba lehetett kapni vele néha- néha és megmondani egymás szemébe az igazat, de ettől még nem dőlt össze a világ és másnapra rendben volt minden.

Manapság általában érdek barátságok köttetnek, mindenki csak saját érdekeit tartja szem előtt, igazából alig tudunk tiszta baráti érzésre lelni valahol. Mindenki, mindenkit barátjának nevez akit csak ismer és szerintem ez nagyon helytelen, mert teljesen kifordítjuk e szó értelmét és így a legtöbb embernek halvány lila gőze sincs arról, hogy mit jelent egy igazi barát.

Nagyon könnyű pedig ma is kipróbálni egy barátságot, még harc se kell hozzá, csak őszinteség és meg merni mondani egymásnak az igazságot.

Volt két jó ismerős pár évvel ezelőtt, az egyik óriási kölcsönt szándékozott felvenni, gondolva, hogy jobb dolga lesz. Baráti figyelmeztetést kapott, hogy legyen óvatos, nem érdemes ilyesmibe belevágni, mert nem jó irányba halad a gazdaság, nézzen a reklámok mögé. Erre fel a jó ismerősből, nagyon távoli ismerős lett, mert azt állította, hogy csakis rosszindulatból kapta a figyelmeztetést, hisz neki mindenféle bank meg egyéb szakemberek kiszámították, milyen jó üzletet csinál.

Fél év múlva beütött a búbánat, gazdasági válság formájában és az amelyik a kölcsönt vette krízishelyzetbe került, már a házát árverezik a feje fölül. Most ismét közeli ismerős szeretne lenni, esetleg barát is, ha pl. az árverésen egy jó ismerős megvenné a házat és ő benne maradhatna, addig míg rendre visszafizeti. Vajon, ez barátság lenne?

Összefolyik ma már a barát és szerető fogalma, nem tudják az emberek, hogy létezhet tiszta barátság férfi és nő között is, szex nélkül. Ma egy kalap alá vesznek mindent, ha valakit barátnak mondanak, azt szeretőnek tartják és fordítva. Az embernek pedig lehet barátja valaki anélkül, hogy ágyba bújna vele, sőt ágyba is bújhat beszélgetni anélkül, hogy nemi vágyai lennének és ez már egy igazi barátságnak nevezhető a nemek között. Sajnos a mai pletykaéhes világunkban ilyesmi elképzelhetetlen, mert min csámcsogna akkor a pletykaműsorokra ragadt emberiség. Bárki megfigyelheti, hogy a pl. a sporthírekben nem a sport a lényeg, hanem a sportolók magánélete és botrányai, ugyanez a helyzet a politikai és kulturális műsorokban, szinte minden szenzációs hírnek csak pletyka a forrása, mert ezt veszik az emberek.

A szerető fogalmával aztán végképp téves elképzelések vannak. Honnan is ered a szerető elnevezés? Mi is tulajdonképpen egy szerető?

A régmúlt szép időkben, amikor a társadalmi szabályok szigorú betartása következtében, rengeteg érdekházasság köttetett és arra köteleztek két fiatalt, vagy egy fiatalt és egy öreget, hogy boldog házaséletet éljen, teljes boldogtalanságban, nos ennek következményeként jelent meg a szerető nemcsak mint elnevezés, hanem mint félhivatalos tisztség is. El is volt ismerve, hogy egy szerető nagyon sok esetben hasznos lehet. Például, ha egy vén kecskének fiatal menyecske jutott, tudták, hogy a fiatal és tüzes vér többet kíván, mint amennyit nyújt egy lekonyulófélben levő szarv, ezért szükség van egy kis segítségre. Mivel akkoriban Viagra nem létezett, a technika fejletlensége miatt, gyökérzöldségeken kívül más egyebet nemigen lehetett kapni, beszerveztek hát egy fiatal bakot, aki hivatalosan táncra, zenére és sok minden másra tanította a fiatalasszonyt, tulajdonképpen félhivatalosan szeretője lett. Fordított esetben is ugyanígy történt, annyi különbséggel, hogy a férfiak általában eljártak a szeretőjükhöz és nem otthon tartogatták, az előny itt is megvolt, mert mindig lehetett tudni, hol keressék őket. A szeretőket elismerték és tiszteletben tartották, mert általában nem csak nemi vágyat elégítettek ki, hanem szellemit is, no meg volt bizonyos befolyásuk erre meg arra. Ezért nem kell összetéveszteni a szeretőt az ágyassal, akit általában csak egy célra használ az ember. Úgy gondolom, ez lenne tulajdonképpen a szerető, egy házasságon kívüli harmadik személy, de lehetett csak második személy, ha valamilyen okokból nem lehetett házassággal hitelesíteni egy szerelmi kapcsolatot. Mindkét esetben egy szerető tartása becsületbeli kérdést is jelentett.

Akkoriban a becsület annyira rangos helyet foglalt el a létrán, mint amennyire alacsony létrafokon helyezkedik ma. Így a szeretőknek is volt becsületük, nyilvánosan kiálltak mellettük, akár egy igazi barát mellett és mások ezt tiszteletben tartották.(Alig hiszi el ma valaki azt, hogy megengedték Napóleonnak meglátogatni a szeretőjét, nagy csatája előtti éjjelen, tudták ki a szeretője, hol lakik és azt is sikerült kikémkedjék, hogy meg fogja látogatni, mégsem tették el orvul láb alól, mert volt becsület.)

Véleményem szerint, azért a barátot és a szeretőt el kell különíteni egymástól, úgy fogalmat mint személyt, mert ha összekeveredik a kettő, abból mindig bonyodalmak adódnak. Ez régebben is így volt és a helyzet ma sem változott, ha két jó barát egy szeretőt tartott, akkor ott a barátságnak általában vége lett. Ma is ez a vége, de ma, ha a szerető pl. egy feleség, akkor ott egy vagy két házasságnak is befellegzett, ez régebb nemigen történt meg, a szigorúbb egyházi törvények és a fentebb leírt okok miatt.

Egyedül a házaspárok esetében lehetséges, sőt ideális ha ezek egymás szeretői és egyben barátok is, mert az ilyen házasságok nagy viharokat képesek átvészelni.

Ajánlom tehát, hogy fokozzuk a fogalmakat, ha megismerkedünk valakivel, akkor az legyen csak ismerős, ha mélyül kapcsolatunk, akkor döntsük el baráti vagy milyen rangot adunk és akként mutassuk be az illetőt.

Ez nagyon fontos, hogy mások ne értsék félre a kapcsolatot, sajnos ma már egyneműek esetén is lehetnek ilyen félreértések.

Saját tapasztalatból mondom ezt, mert úgy hozta a sors, hogy sok nőnemű barátom volt,(sajnos az élet szétszórta őket a világ minden tájára) barát a szó szoros értelmében. Nos, ezeket bemutatva ismerősöknek vagy rokonoknak mint barátot, azonnal kacsintgatni kezdtek, célozgatni erre meg arra, sőt egy idő után szélhámossággal is vádoltak, hogy miért kell annyi nőt bolondítani egyszerre.

Ekkor vettem észre először, hogy mennyire nem értik az emberek, mit jelent a barát és mit a szerető, azóta nem merek- félreértések elkerülése végett- barátnőként bemutatni valakit, csakis ismerősként, még a jó ismerős is veszélyes néha-néha.

Oktatni kéne szerintem az embereket, főleg a fiatalokat az egyszerű, tiszta emberi érzésekről és kapcsolatokról, mert hiába van diplomája valakinek a komplex nemzetközi kapcsolatokból, ha nem tudja rendszerezni saját egyszerű kapcsolatait.

A virtuális barátság csapdájába esett az emberek nagy része és ebből csakis egy igazi baráti ölelés mentheti ki.

Szeretőt manapság nem érdemes tartani, mert sem egyházi, sem társadalmi törvények nem tiltanak semmiféle házasságkötést vagy a válást, (nem kékvérű családokra célzok, ahol a rangok még léteznek) csak igyekezzünk olyan személlyel összekötni életünket, aki úgy baráti, mint szeretői tisztséget képes betölteni, így a válás elkerülhető.

Szerelem védelmében

Annyiszor elhatároztam már, hogy írok valami szépet, a tavaszról, a virágokról, a szerelemről, hisz annyit lehet ezekről írni. Úgy döntöttem, hogy a szerelmet részesítem előnyben, mert eléggé elhanyagoljuk manapság és érzem ráfér egy kis dédelgetés.

Eszembe jutottak kamaszkori szerelmes verseim, mert engem is megszállt olykor az ihlet és írtam ilyesmit, valószínű nem volt irodalmi értékük, de valakiknek nagyon értékesek voltak. Ezt csak húsz év elteltével tudtam meg, mikor előkerültek a régi emlékek, köztük az én verseim, amiket annyi időn keresztül megőriztek. Ha én annak idején felmérem egy ilyen vers hatását, biztos többet gyakorlok és ma lehet befutott költő lennék.

Leülök tehát, és a tavaszra gondolok, hisz az magával hoz mindent ami szép, virágokat, egy új vagy kiújuló szerelmet, mert a régi szerelmet is újra kell néha ébreszteni, nehogy másik foglalja el a helyét.

Bizony ez sokszor megesik, legfőképp a szerelem évszakában, mikor jobban kering ereinkben a vér, hiába vagyunk melegvérűek, azért a napfény épp olyan hatással van ránk tavasszal, mint a hüllőkre bármikor.

Mikor ezt a hasonlatot leírtam, már szinte érzem, hogy ezt az írást is elszúrom, ha nem vigyázok és itt se fogok csak szépet mondani, ismerem magam és érzem, kezd a kisördög piszkálni, pedig ezt a témát nem lenne szabad kifigurázni.

Ezért újból összeszedem gondolataim és összpontosítok.

Amikor először a szerelemre gondoltam, azonnal Shakespeare szerelmesei jutottak eszembe, két kamasz romantikus, tragikus végű szerelemi története, ám rögtön egy gonoszkodókérdés bujkál gondolataimban: – mi lett volna ha elengedik összeházasodni őket? Húsz év elteltével, mindennapi kis civódásokkal, anyósokkal, gyerekekkel, valahogy úgy érzem nem ment volna a gyerekházasság, tudta ezt az író is, azért döntött ilyen befejezés mellett. Ha egy fél lépéssel is tovább folytatja a cselekményt, bizonyára elesünk a világirodalom egyik remekművétől.

Általában a nagy szerelmek hamar elmúlnak, ezért aki ilyenekről ír, be kell fejezze művét mielőtt a hétköznapok következnének, mert az már senkit nem érdekel, a mindennapok szerelmei nem hatnak meg senkit, pedig azok ám az igaziak!

Az igazi az, amikor idős házaspárok sétálnak kézen fogva, akiknek csak szolid kis szerelemben volt részük, de ez megmaradt évtizedeken keresztül, túlélve a kisebb-nagyobb viharokat, melyek nélkül nem is élet, az élet. Ehhez a túléléshez viszont szükség van, az otthonról kapott minimális hét éves szerelmi műveltséghez, amit ma sajnos kevesen kapnak meg.

Hogy is bírná ki, két olyan elkényeztetett szerelmes fiatal egymás szeszélyeit, akiknek szülei távolsági házasságban élnek, jóformán mit se mutatva be gyerekének, a házasélet fortélyairól, az egymáshoz való alkalmazkodás előnyeiről, ami a hosszú távú szerelem titka.

Ezen a téren, sok visszamaradott bennszülött törzs több műveltséget ad gyerekének, mint a mi előrehaladott társadalmunk. Vannak törzsek, melyeknek tagjai még a nemi aktust is bemutatják élőben, nagykorúsítás előtt, hisz a szülőtől kell tanuljon a gyerek és elmagyarázni nem mindent lehet. Ezért lenne olyan fontos átadni a gyerekeknek minden tudásunkat ezen a téren és nem bízni a virtuális világ tanításaiban, melyek sajnos több rosszat mind jót tanítanak.

Ha a házaspárok virtuális távolsági házasságban élnek éveken keresztül, és teszem fel jobb esetben csak félévenként találkoznak, kérdem én, ha lehet ezt szerelmi házaséletnek nevezni.

Egyesek erre rávágják a feleletet, hogy az igazi szerelemben nincs idő és tér, hisz az örökké és mindenhol tart.

Elméletileg ez igaz, de gyakorlati értéke szerintem nincs, mert szép és nemes a plátói szerelem, de sajnos eredménytelen, nekem meg valahogy mindig az impotenciát juttatja eszembe, ezért csak úgy nyolcvan év felett ajánlom, akkor se kötelezően.

Ne akarja elhitetni valaki azt, hogy egy normális szexuális kapcsolathoz szokott, és ráadásul szerelmes házaspárnak, elég úgy félévenként ápolni a szerelmet, azután meg felakasztjuk a szegre szerszámainkat, és gyűjtjük golyóinkba a töltést a következő alkalomig.

Ezt hiszi a piszi!

Itt lép színre a virtuális segítség, amelyik rengeteg megoldást ad ilyen helyzetekre, kezdve az egyszerűbb szerkentyűstől egész a hotelszobásig.

Így a gyerek, ha csak innen tanul, akkor ne csodálkozzon senki, hogy vő helyett egy műfütykössel kell poharazgasson, akitől még az asszonyt is megféltheti alkalomadtán.

Nem tudja az felmérni, aki nem próbálta, mekkora a jelentősége egy mosogatás közbeni simogatásnak, ami alkalomadtán tányértörésig fajulhat, de megéri, mert úgyis belátja az ember, hogy már régi a garnitúra és mindenképp ki kellett volna cserélni.

A hétköznapi simogatásokat, háborúkat és megbékéléseket nem helyettesítheti semmi, ezekre szűksége van a szerelemnek, legyen az bármilyen hatalmas, aki az ellenkezőjét állítja az nem volt soha szerelmes, nincsenek tapasztalatai, csak elméletei.

Eddig még nem hallottam olyan általános érvényű elméletet, amelyik szerelem esetén bevált volna, mert, hogy lehetne elméletet felállítani olyasmire, ami egy időben vak is, de azért lát is, egyaránt lehet, egyfelől érzéketlen, de érzékeny is annyira, hogy az ember hatodik érzékét is túlbizsergi és olyan erős meg gyengéd, hogy azt szóban kifejezni annyira lehetetlen, mint az igazi orgazmust.

Ajánlatos ezért mindenkinek, hogy élje a szerelmet reális világban, élvezze együtt valakivel a hétköznapok örömét és változtassa bánatát is örömmé, szerelem és szeretet segítségével, mert ez a két érzés nagy csodákra képes. Hallgasson szívére, engedje , hogy inkább a szerelemtől menjen el az esze és kössön házasságot, mintsem egy virtuális világ csavarja el azt, ami mindet megadni látszik, de nemes emberi érzéseket pótolni nem képes.

Sok mindent lehet írni e témában, már sokat is írtak róla és remélem fognak írni az eljövendő generációk is, mert nem szabad megengedni, hogy kitörölje semmi ezt az érzést, az emberek szívéből.

Lehet egyeseknek furcsa egy kicsit ez a védőbeszéd, de hiába nem vagyok a sablonok embere és így sokszor másként sikerülnek írásaim, mint ahogy a szabályok előírják és őszintén szólva ebben a témában fel is lehet rúgni őket.

Normális a nem normális

Erre döbbentem rá, és indított el egy gondolatmenetet, miközben sétálgatok, és észreveszem, hogy az előttem meg utánam járkáló emberek, egymagukban beszélgetnek, ki gesztikulálva, ki csak zsebre-dugott kézzel. Természetesen nem az elmegyógyintézet udvarán sétáltam, mert itt ez félig- meddig normális lett volna, hanem a nyílt utcán szabad emberek között, akik számomra teljesen elfogadhatatlan új módinak hódolnak, gyalogosként használva a sofőrmobilt.

Hát szerintem egy kicsit furcsán fest, meg ijesztő is egy kicsit, ha arra gondolok, hogy ez nemsokára normalizálódik, miként fog kinézni egy nagyváros utcája, amelyiken mindenki hangoskodva intézi, családi meg egyéb ügyes bajos dolgait anélkül, hogy látnánk telefont használ, vagy már csak magánszorgalomból intézkedik. Elképzelem például Ádám bácsi megrökönyödését, ha visszatérne közénk, és meglátná mekkora a konkurencia, vagy halálra rémülne, mert azt gondolná, hogy bezárták valahova, pedig ő csendes bolond volt, csak szerette hangosan, egymagában intézni a világ ügyeit.

Ilyen apróbb meg nagyobb nem normális dolgok mérgezik meg életünket, amiket valósággal ráerőltetnek mindenkire, bebeszélve az embereknek, hogy teljesen normális, mert ez meg az a neves ember is azt csinálja. Mikor aztán kiderül, hogy az illető azért viselkedett úgy, mert épp feldobta magát egy kis droggal, vagy éppenséggel elment az esze, ezt már nem reklámozzák, így az emberek emlékezetében csak az előzőérvek maradnak, és próbálnak utánaigazodni, mert divatos, hiába látják, hogy nem helyes.

A legjobban bosszantó abnormális dolgok, és egyben a legveszélyesebbek is, amit állandóan próbálnak normálisnak beállítani, a gyerekneveléssel kapcsolatosak. Hiába napjainkban már kezdenek rájönni, hogy a gyereknevelés egy-két nyakleves hiányában nem teljes, mert olyan nemzedék nő fel akivel nem lehet szót érteni, még mindig erőltetik azt a lehetőséget, hogy a gyerek feljelenthesse a szülőt, ha az utolsó elkeseredésében odaszalajt egy pofont. Érdemes utánanézni, hogy akik ilyen törvényeket erőltetnek, annyira értenek a gyerekneveléshez, akár jómagam az oroszlán szelídítéséhez, de hiába, mert a hírnév miatt, nekik bármit el kell hinni. Arra például nem gondol senki, hogy az a gyerek nem tudja mit jelent, ha a szülő emiatt pénzbírságot kap, és másnap nincs miből ennivalót venni, és ezt már nincs kinek jelenteni.

Szerintem alaposan bele kellene olvasson a Bibliába, mielőtt olyan törvényekért vállalja a felelősséget valaki, melyikek komoly gondot okozhatnak a jövőben. Ha elgondolom, egy- két ilyen jelentgetés után, a szülő fogja a gyereket, és elküldi a törvényhozóhoz, hogy tessék nevelje tovább, ha már jobban érti. Szeretném látni mihez kezdene a sok bársonylelkű, ha ez bekövetkezne. Vannak olyan szabályok, amiket nem szabad megváltoztatni, mert veszélyesek és beláthatatlanok a következményei.

Vigyázni kell a család normális életvitelére, csak úgy fejlődhetnek egészséges társadalmak. Nem normális egy kisgyerek fejét olyan jogokkal tömni, melyikek csakis neki ártanak, mert nem alakul ki a helyes értékrendszere. Habár lehet az is a szándék, így könnyebben irányítható más által, ha már nem a saját szüléjére hallgat, aki alárendeltje lett saját gyerekének. Sajnos a szülők nagy része nem ellenzi az új elveket, el sem gondolkozik rajtuk, csak rohan az árral, és ennek máris látszanak a következményei. Mikor aztán már nem tud mit kezdeni a nebulójával, akkor siránkozik jobbra- balra, hogy ő aztán mindent megadott, és mégis lám hova jutott.

Így próbálnak normalizálni olyan dolgokat, amelyek sosem voltak, és sosem lesznek azok. Így, a napjainkban a gyerekek előtt is annyit reklámozott homokos házasságkötés, ami nem normális, sosem volt, és nem is lesz az. Igen ám, de egy fiatalkorú számára lehet az, ha sikerül annyira leszűkíteni a látókörét, hogy ilyen frigyből gyereket lásson. Veszélyes játék, mert ha igy haladunk, nemsokára a pedofilok és zoofilok is ugyanilyen jogokat fognak követelni, pár év múlva teljesen normális lesz, ha a szomszéd kecskéjét visszük oltár elé.

Igazán semmi bajom, a rendes, de ferde hajlamú emberekkel, mindenkit úgy kell elfogadni, amilyennek Isten teremtette, de nem lenne szabad annyira természetesnek állítani be azt, ami ellentmond a természet rendjének. Nem kellene nyilvánosan gyerekek előtt úgy állítani be a dolgokat, mintha teljesen normális életmód lenne az, amit megengedhet magának egy különc hiresség. Ha sokan utánozni kezdik, felborulhat a világrend, és utána már nehéz lesz visszaállítani. Vigyázat, a normálisan született gyereké kell legyen a jövő, nem pedig a klóné!

Ki kellene szűrni ezért a divatból olyan dolgokat, amik rendellenesek, hisz általában egy ember vagy kisebb embercsoport indít el egy hullámot, és az nem biztos, hogy mindig jó. Mint például az új divat, miszerint a szülő arra biztassa gyerekét, hogy hagyja el ősei földjét, mert itt nem tud érvényesülni, és váljék idegenben földönfutóvá. Kérdem én, vajon mi értelme volt annyit harcolni érte évszázadokon keresztül, ha most csak egyszerűen feladjuk, minden harc nélkül, vagy eladjuk azoknak aprópénzért, aki ellen annyi időn keresztül védték őseink, és így leszünk itthon szolgák.

Ajánlom ezért, hogy jól gondolja meg mindenki, mit fogad el normálisnak és mit nem, mert saját és utódai jövőjét veszélyezteti.

A maradiságról

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy tényleg maradi vagyok-e, miután többször is rám fogták a gyerekek, amikor határidőt szabtam az esti kimenőknek. Majdnem minden egyezkedés után azt állították, hogy nagyon maradi vagyok, mert egy modern gyereknek nem illik reggelnél hamarabb hazajönni egy buliból, ugyanis a többi akkor kiröhögi, célozgatva a pizsamaosztásra.

Ez már modernebb mint a bilikongatás, de egy mai gyerek már alig ismeri a jól megtermett hajdani pléhből készült éjjeliket, melyeket valójából nem is kongattak, mert féltették a mázát, és csak úgy kondult meg ha az ember a sötétben véletlenül odaverte az ágy lábához, erre fel mindenki felriadt, és ekkor ha a gyerek még nem volt otthon, akkor jött a haddelhadd. Ezek az éjjeli kimaradások tehát a modernség fő meghatározói, mert hiába próbálom bizonygatni például, hogy a sétatéri romantika csak sötétedésig érvényes, utána már veszélyes, rögtön rávágják, hogy próbáljak meg keresni én valakit aki nappal hajlandó sétálni, hisz akkor mindenki alszik, mert az élet csak este tíztől arrafelé kezdődik.

Ekkor végignézek magamon és belátom maradiságom, mert én este általában lefekszem és még pirkadatkor ébredek,( sajnos ez a rossz falusi szokásom megmaradt az egész család bosszúságára) nappal dolgozok nem pedig éjjel, ezt a ritmust természetesen megszakítja néha egy-egy hámból való kirúgás, de hát utána megint visszazökkenek a kerékvágásba, maradtam tehát egy klasszikus életmódnál. A modern ember programja ugyanis flexibilis kell legyen, reggel elég ha délben kezdi a munkát, aztán egész nap rohangál, hogy utolérje önmagát és magába gyűjtse a stresszt. Ezt aztán este csakis úgy tudja levezetni, hogy alkoholizál egy kicsit, utánozva az amerikai filmeken látható stresszlevezetést, de nem tudja azt hány ember válik így alkoholistává.

Egy másik téma amiben megint konzervatív maradtam az az autó. Nem szeretem a modern szuper-elektronizált autókat, ilyesmibe nem nagyon fektetek pénzt, ezért a gyerekeknek nem igazából tetszik, hogy „olyannal” járjanak, valószínűleg szégyellik a barátok előtt, hogy nekünk csak ilyen van. Hiába bizonygatom, hogy a sok elektronikát csakis azért teszik bele, hogy meghülyítsek az embert, és minél több pénzt csaljanak ki tőle.

Gondolkodjon el akárki azon, hogy miért van szűksége például autójának olyan érzékelőre amelyik beindítja az ablaktörlőt, ha megindul az eső. Ha valaki annyira balga, hogy vezetés közben ezt nem veszi észre, annak ne adjanak jogosítványt. Máskülönben az ilyen ablaktörlő száraz időben is beindul, ha pl. egy nagyobb madár odapottyant, ekkor aztán félre kell húzni, motort leállítani, mert jószántából az ablaktörlő le nem áll.

Újabban már kísérletezik az olyan járművet amelyiket már vezetni se kell, csak betápláljuk neki az útirányt és ott visz, mi meg ülünk az anyósülésen sörözgetünk, (ha már az anyós hátraszorult) mikor a rendőr állít az automata sofőrre mutogatunk, akitől aztán nehéz elvenni a jogosítványt, és csúszópénzt még nehezebb kicsikarni. Minden ilyen eltúlzott modern technikát csakis azért találnak ki, hogy rendre eltompíthassák az emberek agyát, mert így sokkal könnyebben manipulálhatók mindenféle hülye reklámmal, elhitetve velük, hogy modernek lesznek. Sajnos kevesen veszik észre, hogy inkább a szellemi visszamaradottság felé haladnak, jobb esetben alkoholizmus, ami még gyógyítható.

Semmiképp nem jó úton halad az emberiség, megtagadva mindent ami valamikor érték volt, például az adott szó szentségét, egy kézfogást ami arra volt jó, hogy egy üzletet megpecsételjen, mert egy maradi ember nem másítja meg a szavát, ellentétben a szófosó modern embertől, aki egyet mond és mást csinál. A mai fiatalokból, tisztelet a kivételnek, teljesen hiányzik a romantika, nem kell ma már egy lánynak erkélyjelenet, mert kinek van ideje a sok udvarolgatásra, mikor annyira elfoglalt mindenki, hála a modern idők programjának.

Így aztán a társkapcsolatok általában csak szexre alapulnak, nincsenek lelki szálak amelyek egymáshoz kössék a társakat, nem házastársakat írok, mert sajnos sietségükben még a házasságot is átugorják mostanában, de az is lehet, hogy a válóperek emelkedett ára miatt van ez. Így aztán egyszerűen csak összeköltöznek a modernek, ha valami nem megy akkor szétválnak, gyerek helyett kutyát vagy macskát dédelgetnek azon meggondolásból, hogy ez nem sínyli meg annyira a válást, és ebben egyetértek velük.

Ez a szomorú helyzet, ahogy én egy maradinak becézett ember látom, aki nem ugrik be a reklámoknak, mert mögéjük lát, nem oltatja be magát semmiféle vírus ellen, amik a modern világban tömeghisztériát váltanak ki, hála a reklámoknak, mert tudom, hogy sorsom Isten kezében van és csakis Ő határoz a gyertyám lángja felett.

A félelem

„Nil terrible nisi ipse timor.”

Nincs semmi félelmetes, csak éppen a félelem.

Nagyon sokféle meghatározása létezik a félelemnek, mint emberi érzésnek és nagyon sok elmélet létezik arról, hogy tulajdonképpen mi is váltja ki a félelmet, meddig tart a szorongás és hol kezdődik a félelem.

Itt egy saját elméletemet írom le a félelem okairól és ezek esetleges megszüntetéséről, ez hivatalosan nem elfogadott, mert bizonyítani nem tudom helyességét és nincs meg hozzá a hírnév, ami elfogadtassa. Általában minden elméletnek, csak bizonyos százalékát lehet bizonyítani, mindig marad jó pár százalék véletlen és ezt tölti ki egy hangzatos név, vagy cím melynek hallatára fejek hajlanak és térdek roggyannak, elfogadtatva az elméletet, amit természetesen nemsokára megdönthet egy újabb elmélet, ha divatosabb vagy befolyásosabb név hozakodik elő vele.

Az emberek sokszor csak azért fogadnak el valamit, mert „nagy ember” mondta és ilyenkor nem is vizsgálják helyességét, mert vagy félnek az illetőtől, vagy attól félnek, hogy mások megszólják, így ásva alá önbecsülésüket, örök szorongásra és félelemre kárhoztatva magukat.

Az olyan ember, aki saját maga értékeli le önmagát és istenként tisztel egy hírnevet, vagy tehetséget nem pedig Isten ajándékaként, hát annak ajánlom, hogy gyorsan változtasson életfelfogásán.

Mindnyájan egyformák vagyunk, csak Isten ajándékaiban különbözünk egymástól, ezt jól be kell vésni az agytekervényekbe.

Mindenkinek van valamije, ami a másikoktól megkülönbözteti és ezt ha elfogadja, akkor megszabadulhat félelmeitől, ha meg nem, akkor velük marad.

Egyszerű példa: – ha egy ember átlagosnál nagyobb orral született és ezt nem fogadja el, mert fél, hogy kicsúfolják, ezért gyorsan elmegy és levágat belőle remélve, hogy megszűnik félelme, hát az nagyot téved, mert nemsokára egyebét kell levágassa, vagy megnövessze, mivelhogy másfajta félelmei jelentkeznek.

Ahány idegsejtje van egy embernek kb. annyi félelmet kiváltó ok létezik, a legjámborabb vírustól kezdve az utolsó generációjú atombombáig és az utolsó falevélig, bármitől lehet félni.

Valahogy úgy képzelhetők el ezek az idegsejtek, mint megannyi jó és rossz ördögöcske akik hatalmi harcot vívnak az emberben, mindegyik felül akarna kerekedni ezért csoportokba tömörülnek, vezetőt választva, aki lesz a főfélelem, körülötte meg csoportosulnak a vele rokonságban vagy komaságban lévő alfélelmek. Mivel állandó a harc a hatalomért, ezért bármikor fennáll az államcsíny lehetősége egy csoporton belül, megbuktatva a vezért és egy alvezért juttatva hatalomra, de megtörténik, hogy egy közkatona veszi át a hatalmat, ez egyéntől és a külső tényezőktől függ.

A jó és rosszindulatú csoportok egymás ellen is folytatnak harcot, de mint lenni szokott, a jók általában kevesebben vannak és kevés ideig tudják a hatalmat tartani, ha az ember nem segít nekik.

A féleleműző idegsejteket sokféleképp lehet segíteni, de a módszerre nagyon kell figyelni, mert ha nem megfelelő akkor ezek is rosszindulatúvá válnak, sőt…

Az idők folyamán az emberek (hiába nem ismerték ezt az elméletet) rájöttek, hogy például az alkohol elkábítja a félelmet kiváltó csapatokat, sőt bizonyos ideig képes el is altatni őket.

Ilyenkor úgy látja az ember, hogy uralja a helyzetet és segített a jóindulatú idegsejtjeinek, pedig ott bent ilyenkor egész más történik.

Valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy ezek a sejtek kevés ideig bírják az ilyen segítséget, legtöbbjük elpusztul, a másik részük látva, hogy a rosszabbaknak milyen jó dolguk van, csak henyélnek zsibbadtan, hát átpártolnak, így aztán a jóból nagyon kevés marad hű gazdájához.

Erre csak külső jelekből lehet következtetni, ugyanis egy ilyen segítség után másnap az ember sokkal több félelemmel ébred, sokszor úgy érzi, hogy minden jó eltűnt az életéből és ekkor, ha ugyanolyan segítséghez folyamodik, észreveszi mennyire elszaporodtak a félelemkeltők, mert sokkal több alkoholt kell vedeljen ahhoz, hogy félelme eltűnjön. Ez hivatalos felmérések szerint, bármely kábító, bódító és egyéb nyugtatószerek esetén is érvényes, mivel általában az alkohol a legelterjedtebb és recept nélkül kapható ezért hoztam ezt példának.

Igen ám, de az egyik fajta idegsejt sem bírja sokáig az alkoholfürdőt és egy idő után belefulladnak akár jók akár rosszak, olyan kevés maradva meg belőlük, hogy a két lábon járó gazda nem üti meg a négylábas szintet sem, hiába olykor négy lábon próbál közlekedni.

Tehát, ha valaki valamitől fél, az józanul kell szembe nézzen vele és csak így legyőzheti le félelmét, itt nem működik a kerülgetés, bujkálás vagy elkábítás, még a ma divatba jött, pszichológussal folytatott csevegés sem, ezek csak ideiglenes megoldások és általában utólag még több félelmet idéznek elő. Csakis a logikus és józan gondolkodás tud segíteni a félelemkeltő idegsejtek feletti győzelemben és a rosszakhoz átpártolt jók visszahódításában, de mindez csakis egészséges életvitellel lehetséges.

Legutóbbi tudományos kutatások is kimutatták, hogy az idegsejtjeink a gyomortól és a bélrendszertől kapják az információkat, ezekre reagálva váltanak ki az emberben szorongást és félelmet, depressziót vagy pánikot. Ezt rég észrevette az ember saját magától, csak félt beismerni és ki kellett várni amíg akad valaki, aki ki is mondja, így most nyugodtan e kutatásokra hivatkozva kezelheti félelmeit.

Nem kell ezentúl féljen például, hogy megszólják, ha nem gyorséttermekben eszik és otthon készített tízórait fogyaszt, (ezért manapság egy kicsit kinézik az embert) hisz hivatkozhat erre az elméletre és nem kell megegye a rengeteg tartósítószert amit a gyors ételek tartalmaznak. Igaz, hogy előnye is van a dolognak, mert aki ezeket eszi, azt nem kell halála után bebalzsamozzák, mert tíz év múlva is épp olyan épen és makkegészségesen vehetik ki a koporsóból, mint amikor eltemették.

Általában eddig is csak gyomrunkon keresztül tudtunk hatni idegsejtjeinkre, (igaz manapság vannak extrém megoldások, mint pl. az injekció, de ez nem mindig kézenfekvő és van aki fél tőle) mert ezekkel a direkt kommunikáció nagyon nehéz, hisz gyorsabbak a gondolat sebességénél, ezért nehéz utolérni őket, vagy elszaladni előlük.

Mivel állandó mozgásban vannak, nehéz velük tárgyalni, ezért szükség van egy közvetítőre, amelyiknek ugyanolyan sebességű futárjai vannak, így menet közben is lehet intézni az ügyeket.

Vigyázni kell, hogy mit bízunk a futárszolgálatra és jó kondícióban kell tartani a futárokat, mert ha nem, akkor vagy téves információt visznek, vagy lemaradnak és így a félelem megmarad, esetleg fokozódik.

Ha az ember tudja pl., hogy valamitől hasmenése van, akkor azt ne egye, ha sétálni megy, mert már szorongással indul el otthonról, amikor az első görcsök jelentkeznek félni kezd, hogy nem ér el az illemhelyig, bepánikol mikor odaérve látja, hogy azt épp tatarozzák és van aki depressziós lesz, ha gatyájában kell hazavigye.

Ajánlom tehát a helyes étkezést, mint az első és elengedhetetlen lépést a félelmek leküzdésére, enélkül ezt a harcot elkezdeni nem is érdemes, mert úgyis elveszítjük.

Csak puszta gondolkodással is ideig- óráig úrrá lehetünk bármilyen félelmen, de higgyétek el, hogy végleges győzelmet csakis a gyomor és bélrendszerünk segítségével érhetünk el.

Ezt igazából bizonyítani nem lehetséges, de bárki kipróbálhatja, akinek csak gyomra van és meg is emészti az ételeket.

A próba lényegében csak annyiból áll, hogy olyannak kell maradni amilyennek Isten teremtett és ne próbáljunk kibújni saját bőrünkből, mindig mást utánozva.

Mindenevőnek kell megmaradni, minél több étkezés legyen egy meleg családi körben, de ne gyors ételekből és ne gyorsan fogyasztva, hanem otthoni tűzhelyen készült, nyugodtan elfogyasztott ételekből, melyek mellé olykor egy pohár ital is megengedett, ha nem féleleműzőként használjuk.

Egy ilyen életmód nagyom sok félelmet eltüntet az ember életéből. Aki nem hiszi az próbálja ki, ha egyből nem sikerül akkor próbálja meg újra és addig próbálkozzon, míg észreveszi, hogy kimaradoznak szorongásai és eltünedeznek félelmei, a pánik meg depresszió messzire elkerüli.

A káosz

Gondolom, majdnem mindenki hallott már a káoszelméletről, meg a pillangó hatásról, de az emberek nagy többsége gyorsan átsiklik fölötte mert úgy érzi, hogy mindez őt nem érinti, hisz az élete rendszerezett és szabályos.

Nos, hogy ez mennyire nem igaz, ezt próbálom egy kicsit bizonygatni, de nem fizikai rendszereken, hanem csakis mindennapi életünk rendszerein.

A káoszelmélet tulajdonképpen dinamikus(változó) rendszerekre érvényes és ezeket tanulmányozza, de mivel létezik egy relativitás elmélet is, ez azt jelenti, hogy a statikus rendszerek is csak relatív nyugalomban vannak, így az elmélet rájuk is vonatkozik, hiába próbálnak elzárkózni előle.

Volt egy ismerősöm aki félt a villámtól, így amikor vihar közeledett, mindig egy statikus állapotba menekült, azaz befeküdt az ágyába és ott várta mozdulatlanul a vihar végét(tudta, hogy a mozgás is vonzza a villámot). Nos egy ilyen alkalommal amikor állapothatározói konstansok voltak, egy hatalmas dörrenés után észreveszi, hogy egy fényes kis gömböcske imbolyog az asztal közepén.

Mint a villámcsapás hasított belé a halálfélelem, hogy íme elmenekülve a kinti káoszból, ( gondolom mindenki egyetért, hogy a villámok mozgása kaotikus, hisz vonaluk egy megoldatatlan differenciálegyenlet, senki ki nem számíthatja útvonalukat és úti céljukat) ott a benti nyugalomban egy ugyancsak nyugalomban lévő rendszer lesz a végzete.

Felismerte a gömbvillámot, tudta, hogy ez egy statikus elektromos töltésekből álló, önmagában stabil rendszer, ám külső hatásra épp olyan veszélyes mint cikázó rokona. Így néztek egymással farkasszemet, nem tudta mennyi ideig, mert félt a fejét megmozdítani, hogy megnézze a faliórát és agyában káosz uralkodott, gondolatai zavarosan kóvályogtak, nem jött egy épkézláb ötlete sem, pedig igencsak sürgette egy olyan érzés, amelyik egy vészhelyzetben lévő leggyávább embert is a WC-re kerget.

E patthelyzetnek nagyanyja vetett véget, aki belépve a szobába és felismerve a veszélyt, vette a cirokseprűt és finom simogató mozdulatokkal kiterelgette a gömböcskét a nyitott ajtón (ez egy jól bevált módszer, igazából másról nem is hallottam) és itt pattant szét a matató ménkű a rozzant sártakarítón.

Ezen példa is bizonyítja, hogy a káosztól való menekvés csak elméletileg lehetséges, ideális stabil rendszerekben, a mindennapi életünkben lehetetlen nélküle élni és bizonyos esetekben jól is jön, ha néha elveszítjük a stabilitást.

Hisz valójában káoszban fogantantunk, mert ki is tudná előre megmondani, hogy a milliónyi spermatozoida közül, melyik lesz a győztes, esetenként hány ér célba és hová.

Kisgyerek korában az ember még tudat alatt hálás mindezért és ezért szereti a rendetlenséget pl. szobafestéskor, ami felnőtt korában majd az idegeire megy, amikor a harmadik hét után is, a vidáman italozó mester a következő hétre ígéri, hogy befejezi.

Felnőtt korban viszont megfeledkezünk fogantatásunkról, állandó stabilitásra törekszünk és mellőzni akarjuk a rendszertelenséget, a kiszámíthatatlant, ez legtöbb esetben helyes, ám kell vigyázni, hogy ne legyünk rabjai saját stabilitásunknak.

Egyszerű példa erre, egy nő aki fél elveszíteni néha-néha a kiegyensúlyozottságát, a nemi aktus közepette is józan próbál maradni, mert fél, hogy a csúcshoz közeledve pl. cicaként dorombol, az szerintem sosem éri el az orgazmust és a frigiditás vagy a nimfománia útvesztőjébe keveredik.

A férfiak esetében más a helyzet, mert őbennük termelődik a káoszmag és attól bizony időnként akarva akaratlanul meg kell szabadulni, ezért nem vigyáznak annyira a stabilitásra.

A csúcs elérése pedig nagyon fontos, mert áthaladva rajta egy új stabilitást nyerhetünk, amelyik jobb lehet mint az előző, de lehet rosszabb is, ez megint megoldhatatlan differenciálegyenlet.

Zárójelben jegyzem meg annak aki humán beállítottságú, hogy differenciálegyenletekkel különböző rendszerek állapotváltozása írható le és számítható ki, tehát amelyik nem megoldható az nem adja meg a rendszer végső és végleges állapotát.

Mindennapi magánéletünket az instabilitás, vagy talán inkább a nyugtalanság jellemzi és ez a káosztól való félelem miatt van, de csakis azért fél, az aki fél, mert elfelejt gyerekesen gondolkodni.

Ezt a gondolkodásmódot pedig nem szabad elfelejteni, mert azt a rendszertelenséget amit nem tudunk bonyolult, komplex számításokkal rendszerezni, azt egy gyerekes egyszerű számítással megtehetjük, de a gyereknevelésben is nagy segítségünkre lehet ez a gondolkodásmód.

Sajnos napjaink egyik fő jellemzője maga a káosz, csak annyi, hogy bizonytalanságnak becézik, mert így valahogy nem annyira ijesztő. Ez azonban szerintem csak részlegesen spontán, van benne egy jó adag rendszerezett rendszertelenség, ha valaki jól megfigyeli bizonyos dolgokat nagy előszeretettel ismételgetnek meg valakik, hogy káoszt keltsenek.

Általában jól megfigyelhető, hogy ezek a nyugtalanságkeltő hírek olyankor jelennek meg, amikor az emberiség annyira megnyugszik, hogy elgondolkodik például azon a reklámon, amelyik azt mondja: – nincs szükségem rá, de azért kell nekem! ( ez gyerekes gondolkodás)

gondolatban folytatom: – még ha kölcsönt is veszek és utána belegebedek! (ez már a sznobé, mert, ha megmaradnánk a gyerekes gondolkodásnál, nem vennők fel a kölcsönt)

Nos, ilyenkor jelenik meg valami, ami megijeszti az embereket, hogy ami ezek után következik, az a káosz lesz, ám ez valójában sosem történik meg, mert utolsó pillanatban, mindig megoldódik a helyzet, de addig míg a nyugtalanság tart, valakik pl. óriási összegeket nyernek a tőzsdén, de egy országot is elnyerhetnek, akik meg a valakiknek nem fogadtak szót, azok tönkremennek.

Ez lenne a káoszelmélet pillangó effektusa, a különbség csak annyi, hogy azok, akik a kaotikus rendet igazgatják, bizonyára tanulmányozták ezt az elméletet és rájöttek, hogy mint minden elmélet ez is fejleszthető, így dögkeselyű hatást alkalmaznak.

Mert ugyebár, ha a föld egyik oldalán ártatlanul repdeső pillangó szárnycsapása nyomán keletkezett szellőcske tornádóvá alakulhat, amíg átér az ellentétes oldalra, akkor elképzelhető, hogy mi lehet a következménye, egy hullajelöltet kereső dögkeselyű szárnycsapásának.

Így kedveseim ne csodálkozzatok el azon, hogy majd mindennap megjelenik egy bejelentés miszerint valamelyik ország fizetésképtelen és a csőd szélén áll,(figyeljétek meg, hogy sosem éri el ezt az állapotot) ez a dögkeselyű effektus következménye.

Ilyenkor azonban valahonnan mindig előkerül egy pillangócska és ellenszelet kavar, mire az illetőország megmarad hullajelöltnek, mert a modern dögkeselyűk csak a háromnegyedig halottakat kedvelik, egy negyedig mindig élő kell maradni, hisz másként elveszhet egy befektetés.

Purchase this book or download sample versions for your ebook reader.
(Pages 1-28 show above.)

PDB EBooks: Free ebook sample of "A kÃ¡osz" by Forrai IstvÃ¡n

A káosz

Tartalomjegyzék

A betegségek és alternatív gyógyításuk

Barátok és szeretők

Szerelem védelmében

Normális a nem normális

A maradiságról

A félelem

A káosz